Két dolog jellemzi mostanság nagyon a KicsiLányomat. Az egyik, hogy járni tanul. Annak minden finomságával együtt. Gyakran még csak négykézláb mászik, de ha elindul, akkor 2-5-9-12 lépést megy, utána térdre esik, vagy popsira, esetleg hasra, hátra, oldalra és még oda és arra, ahová és amerre lehet.
A másik pedig, hogy imád kint lenni. A szabadban. Az udvaron, utcán, játszótéren, teraszon, fűben homokozóban, kavicsok között, tuják alatt...
Namármost. Ha a fenti két jellemzőt összepasszintjuk, akkor annak az a következménye, hogy minden nadrágja térd- és popsikörnyéken igencsak sérülésekkel tarkított. Mármint azok, amelyikeket hajlandó vagyok ráadni az ajtón kívüli tevékenységeihez.
Mivel a sárbanmászós, fűbenülős nadrágjai a sérülések miatt fogytán vannak, kénytelen voltam készíteni neki olyanokat, amiket nem sajnálok, ha az előzőekhez hasonló sorsra jutnak.
Gyorsan körbe is tekintettem a szekrényemben, mi is az, ami már használaton kívüli és nadrágalapanyagnak is megfelel. Nadrág? Pulóver? Vagy mi? :-)
Hát igen. Nadrág! Pulóver!
Először lássuk a pulóveres esetet:
A lépések sorban:
1. Kiterítettem a padlóra egy fekete és egy fehér pulóvert. Aztán a fehéret gyorsan elraktam.
2. A fekete újjára ráfektettem egy keresztben csíkos harisnyát.
3. A pulóver levágott újjait úgy helyeztem el, mintha tengelyes tükrözés áldozatai lennének (gimi, matek fakt!!!)
4. Ezután a két újját jól összebugyoláltam és....
5. Tádám!!! Sikerült a varázslat :) Egy kislány leggings lett belőle :-)
Nade! Viccet félre! 1. elővettem, 2. kimértem, 3. levágtam, 4. színt színnel szemben egymásba dugtam, ülep-popsi részt összevarrtam, és... 5. tádám! elkészült így is :-)
Most pedig a nadrágos eset:
Hasonlóan jártam el, mint az előző esetben: elővettem, kimértem, kivágtam... Az alját felvarrtam, fűztem bele egy gumit (kicsit buggyosra terveztem, hogy kicsit lányos legyen, de sajnos nem lett annyira buggyos, mint a terveimben ). Összevarrtam a belső nadrágszárakat. Ezt is és a felhajtást is cikk-cakk öltéssel varrtam, mert a rugalmas anyagoknál használatközben ez jobban nyúlik az anyaggal, mint az egyenes öltés. Merthogy az nem nyúlik...
Utána megint színt-színnel szemben összedugtam a nadrágszárakat és összevarrtam az ülepet. Szintén cikk-cakk-kal. Vagy cikk-cakkal? De semmiképpen nem cikk-cakkkal. Talán cikk-cakk öltéssel.
A készre nyilvánított nadrágot gyorsan lefényképeztam, de utána még a visszhajtott derékrészt még szépen letűztem.
Ezekután zöld utat kapott a fűbenkoszban, porbansárban járni tanulás.... :-)

Ügyes 😎
VálaszTörlésKöszi :-)
VálaszTörlés